Tegnap délután az az érzés talált meg, hogy a Nép nem fogja tudni elkergetni Mubarakot. A forradalom elveszítette lendületét, és fókuszát. A kétségbe esett reakciók sem fognak segíteni.
Aztán elkezdtem utána menni ennek az érzésnek és a következőket találtam. Az egyik legfontosabb probléma szerintem az volt, a kedden közösen megfogalmazott kívánság (péntekig adnak haladékot Mubaraknak távozni) pénteken nem váltott át tevékeny megmozdulásokba. Hiába volt az országban még több ember az utcákon, mint kedden, a szokásos le Mubarakkal üzeneten kívül nem történt semmi. Ezzel viselkedéssel sok mindent elvesztettek. Az egységes erő meggyengült, a náluk lévő 'amit mondok azt teszem' előny csökkent annak következtében, hogy nem tartották a szavukat. Ebben nagy felelőssége van Baradei-nek, mivel ő volt a keddi üzenet kihirdetője, és egyfajta megbízott vezetője, közvetítője is a tüntetőknek. Egyszerűen nem volt tervük arra nézvést mit tegyenek, ha Mubarak nem távozik önként.
Aki eddig figyelmesen olvasta írásainkat, annak most feltűnhet, hogy tervezésről beszélek, amikor előzőleg pont azt írtam, hogy nép most végre szívét követve teszi azt, amit tennie kell. Az pedig spontán, de egyben illeszkedik is a tér-idő kerethez. Ezt az állapotot elveszítették, onnan pedig visszahullottak a hétköznapi, jól megszokott Mátrixba. Ott pedig tervezés van. A kérdés az ennél a pontnál, hogy vajon miért veszítették el? Saját maguk miatt. A Mubarakisták, és a sajtó sikeresen megzavarták őket szerdán és csütörtökön. Péntekre már nem voltak egységesek abban, le kell-e ülni tárgyalni a rezsimmel, vagy nem, és ha nem, akkor mit tegyenek. Azt érdemes végig gondolni, hogy mi történik akkor, ha a másik fél nem hajlandó tudomásul venni saját magunk elhatározását. Akkor jön egy nem könnyű döntés, majd cselekedet. Határoznunk kell, és ki kell állnunk meggyőződésünkért. Náluk nem volt, illetve még most sincs a verziók között az, hogy Mubarakot egyszerűen kivonják a forgalomból. Elég egy jól szervezett kis 1-2 ezer fős csapatnak a palotához mennie, és onnan kirángatnia. Azt most tudomásul kell venniük, hogy jelen pillanatban békésen ezt a rezsimet nem tudják eltávolítani. Mubarak, és támogatói jól végezték a dolgukat. A hadseregük olyan nagy és egységes tudati fal, hogy az most számukra nem lebontható szeretettel. Nincs hozzá elég belső energiájuk. Gyűlölik Mubarakot (a mubarakisták ebben sokat segítettek), illetve naívak, nem is igazán tudják hogyan akarnának élni. Nem a saját változásukra koncentrálnak, hanem a külső változást követelik inkább. Meg fogják kapni. Nem úgy, nem azt, amit szeretnének, de most ennyire futja. Kapnak egy új bábkormányt, lesznek megállapodások a nyugatihoz hasonló demokrácia irányába, aztán az ellenzéket egyenként csapdába csalják, majd átveszik felettük a tudati irányítást. Úgy nevezett kompromisszumos megállapodások lesznek. Ezek már régen nem az egységről szólnak, hanem a jól megszokott hatalmi játszmákról. Most ezt tovább nem fejtegetném.
Amire még fel szeretném hívni a figyelmet, és alátámasztja a lendületvesztés érzését, az a ajtó tematizálásának változása. Szombatra sikerült szépen átvenni a dominanciát. Volt itt gázvezeték robbantás, álhír az izraeli béke felrúgásáról, egyben (muszlim)vallási félelemkép megerősítéséről. És nagyon ügyesen működött az összezavarás is. Mubarak, és pártjának vezetősége lemondott, majd ennek visszavonása, Mubarak mégis marad. Ebben az a lényeg, hogy a tömegek kívül és belül a sajtó által sugallt folyamatokat lássák, legyenek leválasztva a tüntetők aktivitásáról. Vasárnapra pedig megpróbálják azt is elhitetni, hogy normális kerékvágásba kezd visszaállni minden, a tárgyalások megkezdődnek, a boltok kinyitnak, még a bankok is pár órára. Persze a hosszú sorok mutogatása kíválóan alkalmas a félelem fenntartására. A téren pedig eközben nem értik mi is történik körülöttük.
Érdeklődve várjuk a fejleményeket, jó pár írás még a tarsolyunkban van. Rengeteg olyan esemény történt Egyiptomban, főleg az első napokban, amit érdemes feldolgozni, és adott pillanatban hasznosítani.
Korsch Péter
