Ígértem a folytatását a forradalmi levesnek lelki és szellemi területeken. Rá kellett jönnöm, hogy ezeket nem fogom tudni egyben leírni, és még bennem sem állt össze egységes kép. Továbbá annyira felgyorsultak és elterjedtek a lázongások, hogy az erre a területre szánt időm nagy részét fel is emészti pusztán a követésük. Jelenleg 11 országban van-volt-lesz forradalmi megmozdulás.
Mégis, hogy haladjunk előre a forradalmi levessel, kiválasztottam egy területet, amiről részletesebben írok. Ez most a megmozdulások formájára vonatkozik. Milyen megmozdulást szervezzünk, milyenben vegyünk részt, egy valódi változás érdekében? Mit lehet elérni egy tüntetéssel például?
Kezdjük is rögtön a legkézenfekvőbb megoldással: tüntessünk. Szellemileg egyik fontos jellemzője egy tüntetésnek, hogy inkább valami ért tüntetünk, vagy valami ellen. Nem szoktak ezzel foglalkozni igazán a résztvevők. 'Tüntetünk, mert igazunk van' - mondják. Jelentősen megsegítjük munkánkat, ha sikerül inkább pozitívan megfogalmazni mit szeretnénk. Könnyebb hozzá kapcsolódni és a másik felet sem késztetjük védekezésre, tehát nem növeljük a résztvevők szembenállását. Minél nagyobb a távolság a felek között, annál nehezebb közéjük hidat verni. Továbbá az erős düh vakká is tehet. Olyan szituációk alakulhatnak ki könnyen, ami a tüntetés feloszlatásához, leveréséhez vezethetnek. Ki lehet ebből jönni pozitívan is, mártírokként, de ez a ritkább eset. Egységes szimpátiát nehezen szül egy őrjöngő csőcselék képe.
Másik jellemzője szokott lenni a tüntetéseknek a vezető(k) személye. Hívei követik őt, többé vagy kevésbé alárendelődnek személyiségének. Egy tüntetés energiája nagyban függ a résztvevők elszántságától. A vezetőt könnyű kiemelni, és ezzel élni is szoktak a régi rend fenntartói. Ha gyenge a tömeg lelkileg, akkor vége is a dalnak. Valamennyire lehet segíteni a dolgon, ha több vezető is van. Viszont akkor is megmarad az egyén átadott részleges, vagy teljes hatalma, bizalma önmaga felett. Ez nem segíti a valódi változást.
A tüntetési forma alapjában véve eléggé régi energiás. A dualitás világában él, annak eszközeit használja, az abban hatalommal, erővel rendelkezők terepén mozog, ebből kifolyólag biztos hátrányban van folyamatosan az ebből kitörni akaró ember.
A jó kitörési forma meghaladja a fennálló rendszert. ('Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket. - Albert Einstein)
Lépjünk hát ki az adok kapok játékból, lássuk mit tehetünk.
Átmeneti megoldásnak találtam a nagy, figyelmet egy dologra fókuszáló koncertek megtartását. Itt valamilyen jelentős ügy érdekében szoktak kiállni. A másik féllel alig foglalkoznak, főleg a tömör üzenet eljuttatása minél többekhez a cél. Ez a megoldás már sokkal inkább képes élményt adni a nézőknek, kívülállóknak is. Ez egy fontos momentum bármilyen nagyszabású változás generálása esetén. Élményt kell tudni átadni másoknak. Ugyanis hiába a sok beszéd, kristály tiszta logika, az igazság kiváltsága, az nem fog tudni átmenni mentálisan. Egy szimpla tüntetés esetén ne várjunk nagy eredményt. Egy koncert esetén már jóval nagyobb az esélyünk. Az érzelmi bevonódás erőteljesebb, és az a képi, illetve hangi világon keresztül sokkal jobban megérinti az embereket. Viszont vagy egy nagy probléma is ezekkel a koncertekkel. Maguk az események már nem a témáról szólnak. Az üzenet kiment, a tömegek jelen vannak, csak éppen nem az ügyért elsősorban, hanem a művészért, művészekért, magáért az élményért. Így igazából ez csak egy média eseménnyé silányul, és már annak is örülni lehet adott esetben, ha a bevételek támogatásra szánt része valóban eljut a címzettekhez. Mégis, néha a figyelemfelkeltés is már sikernek mondható. Gondoljunk itt pl. Michael Jackson a Föld megmentéséért kifejtett tevékenységére.
Ha valóban széles körben átütő eredményt szeretnénk elérni, akkor paradox módon saját magunkon kell inkább dolgoznunk, és ezt a minőséget kell tudnunk utána közvetíteni a többiek felé. Ez arról az állapotról szól amikor rájövünk, átérezzük a dolgok megváltozása rajtunk múlik, teljesen felesleges a külső világot hibáztatni életünkért, körülményeinkért. Az csak visszatükrözi jelen állapotunkat. Ha mi belül megváltoztatjuk magunkat, akkor a külvilág is ehhez fog igazodni. Mindez természetesen csak akkor valósul meg, ha a gondolatok, és érzések mellé tettek is társulnak. Tehát teljesen felesleges pl. a multikat hibáztatni a rossz, és külföldi élelmiszerekért, ha magunk is náluk vásárolunk. A rendszert mi legitimáljuk. Nélkülünk nem létezik. Most ezt nem folytatnám, csak egy kis alapot szerettem volna teremteni a sikeres változtatás megértéséhez.
Tehát lássuk mi szükséges nagy horderejű, és egyben tartós változások megvalósításához. Van egy szó amit használni is szoktak erre, és jól le is fedi üzenetét. ÉLŐKÉP. Képszerűen, átélhetően, a jelenben megmutatja milyen változást szeretne az adott csoport. Fő mondanivalója a kiállás egy ügyért (ami szívből jön), és nem a régi szidása, elzavarása. Az természetes velejárója a folyamatnak ha valami új érkezik, akkor a régi leköszön. Mindezt a lehető legbékésebben célszerű végrehajtani, hogy a provokációk látványosan lelepleződjenek, és a további, szabad akaraton alapuló csatlakozások könnyen megtörténhessenek. Utána a kitartásé a főszerep mind a megosztás, mind az ellehetetlenülés elkerülése végett. Végül pedig érdemes azt is tudatosítani, hogy ez egy folyamat, és nem áll ott meg, ahol mi azt az elején gondoltuk. Ennek azért kell így történnie, mert folyamatos tettek kövezik ki az utat, amik egyben a következő lehetőségeket megteremtik. Ezeket pedig sokszor nem lehet előre látni, tervezni (nem is érdemes). Kicsit vakon, de a szívünkre hallgatva kell tennünk a belülről felismert dolgunkat.
Most pedig lássunk pár példát ÉLŐKÉPre a forradalmakból.
Egyiptomban folyamatosan nagyon szép élőképet kaptunk a Tahrír térről. 
Miért volt ez élőkép és nem tüntetés? Mert mindvégig békés volt (az emberek ünnepeltek, énekeltek), elkezdték megszervezni azt az életet, amit szerettek volna élni. Tehát nem a réginek mentek neki. Vigyáztak értékeikre, irányították a forgalmat, takarítottak, élelmiszert osztottak, stb. Továbbá kitartottak. A később megjelent Mubarakisták agressziója éles kontrasztként hatott, egyértelműsítve a fiatalok erkölcsi fölényét, követeléseik jogosságát. Csak első ránézésre tűnik úgy, hogy a fő követelésük Mubarak távozása lett volna. Nem. Ezt megelőzte egy ki nem mondott fő követelés. Szabadon, diktatúra nélkül szerettek volna már élni. Ugyanis ezt fejezték ki leginkább. Ha egy tüntetés lett volna külső bűnbakkal (Mubarak), akkor nem azt üzenték volna a diktátornak, hogy lehetőséget biztosítanak neki az emelt fővel való távozásra. Akkor folyamatosan fenyegették volna, és ment volna az adok kapok. De a fiatalok nem agresszívek, és nem is bosszúállóak (pedig lenne rá okuk). Végre élni szeretnének egy szabadabb életet, amibe jelentős beleszólásuk van. Nem tudják milyen az pontosan, mennyire lesz sikeres, de készek tenni érte, mert belülről hajtja őket a szívük. Ezzel el is érkeztünk a következő leküzdendő feladatukhoz: a katonaság megtiltotta a további sztrájkokat. Azok letörésével fenyeget. Szép feladat lesz szembenézni a hőn szeretett hadseregük valódi működésével. Sok sikert kívánunk hozzá! Az egyiptomiak elültettek egy magot, ami kikelt. Azt most táplálni, öntözgetni, eltipró bakancsoktól védeni kell, hogy szárba tudjon szökkenni, és majdan termést tudjon hozni.
Egy másik élőkép. Bahreinből. Csak röviden, mert már nagyon hosszú lett ez a poszt.
A hét elején békésen demonstráló, és halottaikról megemlékező embereket a hét közepén bemasírozó katonaság durván oszlatni kezdte. Bahreinben jelen van a média valamelyest, ezért jöttek híradások az erőszakosságról, de egyben a dezinformációk is erősek voltak. Egészen addig tartott ez a felemás állapot, amíg egy videó fel nem került a youtube-ra, ahol a katonaság egyértelműen éleslőszerrel lőtt a békés emberekre. Abban a pillanatban lelepleződtek a hazugságok illúziói a király békés, tárgyalásra kész megnyilatkozásairól. Nem kellett ezt magyarázni, indokolni. Ez egy erőszak rezsim, amit meg kell dönteni. Kész.
Utána nem sokkal Obama fel is hívta, a királyt, és elítélte az erőszakot. Pár órára rá az egész hadsereg ki is vonult a városból, a rendszerváltók pedig újra a Gyöngy emlékműnél gyülekeznek. (Ne gondoljuk, hogy Obama mély együttérzése okán szólt oda. Ezt meg tehette volna már előbb is jogosan. A demokrácia védőjének szerepét játsza, ezért volt kénytelen a nyilvánosságra került durva eset kapcsán tenni valamit.) Líbiában azért sokkal nehezebb a helyzet, mert a média szinte teljesen ki van zárva az országból. Ebből kifolyólag hiába tombol az erőszak, nem sikerül annak tarthatatlan voltát eljuttatni a szélesebb nyilvánossághoz. Az úgynevezett 'demokratikus' hatalmak csak akkor emelnék fel komolyabban a szavukat, ha ez megtörténne. Idáig még támogatták is ezeknek a rezsimeknek a működését, mert érdekük azt kívánta. Hol vannak itt az egyetemes emberi értékek, jogok?..... Lehet, nem sokára ezeket a 'fejlett demokráciákat' is felül kell írni ;-)
Korsch Péter
