Ma este újabb fordulatként a vezér interjút adott az amerikai médiának, amiben lényegében kimondta, hogy már távozna, de a FÉLELME a káosztól erősebb. Egy ember drámája az ország drámája. Hogyan lehet ebből kilépni? Mivel tudnánk segíteni?
Először abba érdemes belegondolni milyen egy diktátor lelkivilága. Abból sok minden következik, mivel programok(mátrix) futnak rajta. Egy igazán sikeres diktátor, és Mubarak egyértelműen annak nevezehető 30 éves pályafutásával, megvan győződve arról, hogy amit ő tesz(tett) az a népének a lehető legjobb. Ő lett vezetésre kiválasztva, az idő is őt igazolja, sikerek övezik minden lépését, tehát a külvilág teljes mértékben visszaigazolja tevékenységét. Ebbe a gépezetbe került bele egy kis porszem a tavaly nyáron, amikor egy egyiptomi fiatalembert a rendőrök agyonvertek.
Lökést kapott egy olyan folyamat, ami már rég a mélyben lappangott. Fél év alatt szépen megérett, és kibukkant a felszínen. Ez pedig rögtön megzavarta az állóvizet. Egy diktátorban fel sem merül ilyenkor, hogy változtatnia kellene a felfogásán, teszi azt amit mindig is tenni szokott. A rebbelliseket elkezdi felszámolni. Ha nem sikerül, akkor kivár, tanácskozik, gáláns engedményeket ad, amik addig elképzelhetetlenek voltak (gyöngyöt szór a disznók elé). Mubarak esetében is ez történt. Szombaton szépen bejelentette új kormányt nevez ki. A változások ereje, és koncentráltsága viszont már akkora volt, hogy átütötte a megtévesztés falát. Innentől volt igazából bajban Mubarak. Békés, de mégis határozott fellépésű tömegeket nem takaríthatott el az útból. Gyors távozásának követelése a hatalomból kezdett kényelmetlenné válni. Stratégiája a már tárgyalt megosztásra és káoszra alapult ezt követően. Így érkezünk el a mai interjúig, ahol is újabb engedményekre kényszerül (rögtön lelép, ha...). Természetesen hozzáteszi, hogy nem tartja magát felelősnek az erőszakért. Nem nehéz észrevenni, hogy ez csak időhúzás. Egyrészt újabb kétségeket próbál meg feltámasztani a tüntetőkben, illetve egyszerűen hazudik. Nem mer magával szembe nézni. Az lehetetlen egy diktátor számára, hogy egész élete munkája megkérdőjeleződjön holmi csőcseléktől. Követett el hibákat ugyan, de nagyon is sokat tett másokért. A dolog szépséghibája csak ott van, hogy nincs olyan verzió, ami ne az ő irányításával folytatódna. Kimegy az ajtón, visszajön a kéményen. Vagy inkább: csak a dublőrét küldi ki az ajtón, ő marad bent a homályban. Ami túlságosan kemény, az elszokott törni. Ennek is ez lesz a vége ha így folytatódik.
Mit lehet ilyenkor tenni, mi segít?
Két dolog: Meg kell tudni őrizni a belső lángot. Kitartani a szívből jövő meggyőződésünkért. Ebben az esetben tovább kell folytatni a tiltakozást a rezsim teljes távozásáig, lesz ami lesz. Ez egy felismert küldetés, nincsenek kérdések. A kompromisszumok ideje lejárt, minden megingás, kétség sokszorosan gyengíti már az egyént(EGY ÉNt), és a közösséget. A másik fontos tulajdonság a másik félnek való megbocsátani tudás, megértés, egy szóval a SZERETET. Az ellentéteket nem lehet úgy feloldani, ha a másikhoz nem próbálunk meg kapcsolódni. Fontos észrevenni, hogy itt a kulcs az elvárások, itélkezések elengedése.
Ha konkrétumokat kellene mondanom, akkor a belső láng megőrzésére az éneklést és a zenélést javasolnám. Míg a kapcsolódásra, szeretetre a VÍZ elem használatát. Továbbá sokat segítene az asszonyok felemelése, munkája. Az előrelépéshez a 81 milliós lakosság másik felére is szükség lesz. És a FÉLelemből EGYség lesz.
Korsch Péter